A magyar vizsla egyike õsi kutyafajtáinknak. A többi vizslafajtától függetlenül alakult ki, eredete valószínûleg a honfoglaló magyarokig nyúlik vissza. A magyar törzsekkel érkezõ kutyák a Honfoglalás után nagy valószínûséggel keveredtek a Kárpát-medencében akkoriban élõ szláv népek vadászatra használt ebeivel - amelyek között volt a római korból itt maradt vadászkutyák utóda is. Valószínûleg az így kialakult populáció volt az õse a mai magyar vadászkutyafajtáinknak, vagyis a magyar vizslának és az erdélyi kopónak. Ezt az õsi típust nevezzük manapság Pannon kopónak.
A szétválás a fajták között az eltérõ hasz-nálati mód okozta szelekció miatt következhetett be, feltételezhetõen a XII. - XIV. század folyamán. A vizsla szó már az 1300-as évekbõl származó írásos anyagokban szerepel. A XVI. század elején a nemesi udvarházakban már fog-lalkoztak vizslatenyésztéssel, amit több levéltári adat bizonyít. Tehát már a török hódítások kora elõtt használatos volt Magyarországon apróvad-vadászatra egy vizsla típusú kutya. A török idõkben ez valószínûleg keveredett a törökök kutyáival, köztük a sloughival is. A vizslák gyakorlati jelentõsége a XVIII. században a lõfegyverek elterjedésével nõtt meg. Õsi nemesi családjaink közül nem egy volt szenvedélyes vadász, és ezek közül sokan tenyésztettek vizslákat. Meg kell említeni a Zay, a Batthyány, a Nádasdy, a Komlóssy családot. A XIX. században a Felvidéken, Dunántúlon, Szabolcs és Bihar megyékben volt elterjedt a magyar vizsla. Sajnos a század második felében erõsen megfogyatkozott számuk.

Európa szerte az 1860-as években lendült fel a céltudatos, sportszerû kutyatenyésztés. Ekkor szaporodtak el az angol, és német vizslafajták Magyarországon - az õsi vizsla rovására. A magyar vizslák száma megfogyatkozott.
1916-ban a Nimród hasábjain jelent meg egy cikk Thúróczi Tibor tollából A régi magyar sárga vizsla címmel. Cikke nagy visszhangot keltett, sokan emeltek szót a régi sárga magyar vizsla érdekében. A mozgalom élére Dr. Polgár Kálmán, Bába Károly, Kerpely Béla álltak. 1920-ban a már mûködõ Magyar Ebtenyésztõk Országos Egyesülete égisze alatt megalakult a Magyar Vizsla Tenyésztõk Egyesülete, ami az Országos Vizsla Club szakosztályaként mûködött.

A MEOE által vezetett törzskönyvbe csak egy szakbizottság elbírálása után került be a kutya, ha a küllembírálaton és egy vadászpróbán megfelelõnek bizonyult. Az elsõ regisztrált vizslák között volt Witti Honvéd, Laura , Pax…
Széleskörû vita után, Morvay Loránd, dr. Raísits Emil, Puntigám Jenõ és Kerpely Béla vezetésével kidolgozták a standardot, melyet az OVC 1928-ban fogadott el. Az FCI 1936-ben elismerte a fajtát, és 57-es sorszám alatt jegyezte be a standardot.
A vizsla munkatulajdonságait az alábbiak szerint jellemezték: ... az összes vizslafajták között a legengedelmesebb és legtanulékonyabb ... igen szépen tartja a relációt ... feltétlen engedelmességének tudható be, hogy olyan szélesen keres, amint akarjuk ... alig van magyar vizsla, amelyiket kényszeríteni kell az apportírozásra ... csapázás tekintetében, véreb eredeténél fogva, valóságos mester. ( Csizmadia Gyula ) A munkakövetelményeket az 1936-ban elfogadott Versenyszabályzat rögzítette.
Az elsõ nagy tenyészetek a Végvári, a Gyöngyöspusztai, a Kaposi kennelek voltak.A kor híres, külföldön is elismert vizsla-kiképzõi, például Félix Endre, Ötvös Balázs sokat tettek a fajta népszerûsítéséért. Nagy fellendülést hozott a tenyésztésbe a Hévizi tenyésztelep létrejötte 1937-ben. Tulajdonosa herceg Festetics György volt.
1936-ban lezárták a törzskönyvet, tehát csak az addig felvett egyedek tisztavérû utódai kerülhettek be a tenyésztésbe. A negyvenes évek elejére már körülbelül ötezer fajtatiszta magyar vizsla volt az or-szágban.
Sajnos a háború végére a magyar vizsla populáció nagy része el-pusztult, néhány egyed Nyugat-Európába vagy Amerikába került. Az eredeti, központi törzskönyv is elégett, így a meglévõ, fellelt egyedek egy részének nem volt ismert a származása. Az Országos Vizsla Club újraindí-totta a törzskönyvet és hozzáfogott a fajta rekonstrukciójához. Ebben nagy segítséget jelentett az 1947-ben Gödöllõn létrehozott állami tenyésztelep is. 1956-ban Kende Mihály vezetésével újraalakult a MEOE, és 1963-ban sikerült tagsági viszonyát rendeznie az FCI-vel, amely 1966-ban elfogadta a magyar vizsla-standard módosítását.
A gazdasági, politikai helyzet javulásával párhuzamosan a kutyás sport a hetvenes években indult újabb - azóta sem lanyhuló - fejlõdésnek. Érezhetõ változás következett be a magyar vizsla, történetében is. Egyre több és egyre magasabb színvonalú vadászkutya versenyt szerveztek, ami jó hatással volt a tenyésztésre is. A háború után elterjedt nehézkesebb, csontosabb, sokszor burkolt, bõrös magyar vizslák helyett a Dr. Polgár Kálmán és társai által megálmodott vizslákhoz hasonló, könnyed felépítésû, dinamikus, vágtázó típusú magyar vizslák kerültek elõtérbe, amelyek maximálisan megfelelnek a modern kor vadászati és verseny-követelményeinek.